Elusive óriásliliom - liliomfa
Különleges, látványos, télálló liliomféle, mely már az ültetés évében is hatalmasra nő, teljes méretét kb. az ültetés utáni 3. évben éri el, virágai ennek megfelelően szintén hatalmasak.
Az óriás liliom az OT liliomok családjába tartozik, ezek a fajták rendkívül illatosak, ami a szépségük, különlegességük mellett még inkább megindokolja, hogy legyen legalább 1-2 ebből a szép virágból a kertben.
Az OT Liliomok, Orienpet vagy Oriental Trumpet hibridek a keleti liliom és a trombitaliliom keresztezésének eredménye, amelynek célja hogy a keleti liliomok színválasztékát párosítsák a trombitaliliomok virágformájával az illat feláldozása nélkül.
Bármilyen, jó vízelvezetésű talajon megél, de ajánlott a mélyen művelt tápdús talaj számára. Világos helyre, de nem tűző napra kerüljön.
Karózása ajánlott, hiszen a nagy súlyos virágok magas száron nőnek, a szél bele tud kapaszkodni.
Teljesen télálló, télre is talajban hagyható.
Virágos foltok kialakítására, kiváló háttérnövény, mérete és illata már messziről feltűnővé teszi. Nagy cserépbe, konténerbe is ültethető.
Kiváló, tartós virág vázában (ha van ekkora vázád!), csokorban is
Csodás illata messziről érezhető
Nektárban gazdag virágait szívesen látogatják a pillangók, méhek
N. Jánosné vásárlónk fotója, köszönjük szépen :)
Az óriásliliomok gondozásáról, ültetéséről, eredetéről a KicsiKert magazinban írtunk bővebben.
EXTRA NAGY HAGYMÁK, BIZTOSABB VIRÁGZÁS, NAGYOBB VIRÁGOK!
Lilium oriental, óriás liliom, liliomfa
Nagyméretű virághagymák a dúsabb virágzásért
Részletes információk, saját tapasztalat
Többféle szállítási és fizetési lehetőség
JAVASOLT VIRÁGHAGYMA SZÁM/NÉGYZETMÉTER:
TÖRPE TULIPÁN, KISEBB HAGYMÁSOK /PL.HÓFÉNY/ 150 DB/NM
KÖZEPES-ÉS NAGYOBB TULIPÁNOK 80 DB/NM